Az emberiség teljes pusztulásának esélye a megelőző évszázadokban egy a tízezerhez volt. A 21. században – akár az orosz rulettben – egy a hathoz. Monumentális könyvében egy fiatal ausztrál morálfilozófus részletesen bemutatja, mik is pontosan az egzisztenciális kockázatok.
Toby Ord ausztrál filozófus, az Oxfordi Egyetem emberiség jövőjét kutató intézetének (Future of Humanity Institute) vezető munkatársa. Koponyáját az Egyesült Államok hírszerzési tanácsa, a brit miniszterelnöki hivatal és a világ legfontosabb mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, a DeepMind is igénybe veszi. Ord érdeklődési köre az egzisztenciális kockázatok (existential risks), azaz minden olyan veszélyforrás, amely az emberiséget létében veszélyezteti. Az utóbbi tíz esztendőben folytatott vizsgálódásainak „aktuális egyenlegét” most alapos és elegáns kötetben osztja meg a nyilvánossággal.
Szerzőnk alapvetése, hogy a 21. században sokkal nagyobb az esélye egy fatális katasztrófának, mint az emberiség történetének korábbi kétezer évszázada során. Miért? Az egzisztenciális kockázatokon belül az aszteroidabecsapódástól a laboratóriumi gyökerű járványokig Ord természeti és emberi eredetű (antropogén) fenyegetéseket különböztet meg. Előbbiek bekövetkezésének matematikai esélye kicsiny, mintegy egy a tízezerhez. Az ember azonban csak mostanság vált képessé fatális események előidézésére, amelyek valószínűsége már jóval nagyobb: az oxfordi kutatóműhely számításai szerint – nem tévedés – egy a hathoz. Épp, mint az orosz rulettben.
A The Precipice (a szakadék) mégis optimista könyv. Ord szerint az emberiség saját potenciális történetének a legelején jár, és hosszú távú jövőjét a kockázatok kezelésével még biztosíthatja. Emlékeztet: a civilizáció vége már a 18. században kedvelt értelmiségi spekulációnak számított, ám további kétszáz év fejlődés következett, amelyet a szegénység és az írástudatlanság csökkenése és a várható élettartam növekedése jellemzett. Ami újdonságot jelent, éppen az árnyalatokat nélkülöző, totális hatású veszélyforrások.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
Az erdőn akkor történhet az emberrel valami lényeges, ha felveszi a tempóját. Erről szól lényegében Végh Attila A belső őserdő című könyve.
A nyár egyik legvidámabb családi programja lehet az Árnyék nélkül című Czimra-tárlat megtekintése. Petri Lukács Ádám írása.
A nyugati modernitás problémáinak neurológiai gyökerei vannak. Amikor a jobb agyfélteke uralkodni tudott a bal fölött, azok a kreativitás és az élő tudás korszakai voltak, amikor az egyensúly felborult, elkezdtük géppé alakítani a világot – állítja az idei Brain Bar egyik legkarizmatikusabb gondolkodója.
Totális kudarcba fulladt a Tisza Párt kongresszusa.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
